SZOLGÁLTATÁSAINK

 Tehetséggondozás

                                                                                                                                             

Intézményünk nevelőtestülete 2010-től határozta el, hogy kidolgozza tehetségsegítő folyamatát, melynek lényege a műhelyfoglalkozások rendszeres alkalmazása. Az Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsának szakmai konferenciáin minden tanévben részt veszünk, és az ott tanultak alapján Nagy Jenőné rendszere szerint vállaljuk a tehetségsegítő munka folyamatos erősítését. 2016- ban Regisztrált Tehetségpont minősítést kaptunk, több nyertes pályázat segítette tehetségsegítő munkánkat. Óvodánk a tehetséggondozást a Nagy Jenőné: „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” alternatív program és a „Tehetségígéretek gondozásának elmélete és gyakorlata” című szakkönyv alapján működteti. Egy óvodapedagógus rendelkezik Tehetséggondozó szakmódszertani oklevéllel. Elvünk az, hogy minden gyermek tehetséges lehet valamiben csak fel kellene fedezni! Két óvodapedagógus a Gardneri tehetségterületek és mérőeszköz alkalmazásával a gyermekek 5 éves koráig elkészíti a beválogató megfigyelést. Ebben segítséget nyújt az intézmény fejlesztőpedagógusa. A tehetségkoordinátor feladata az eredmények összesítése és az intézményvezetővel együtt eldönteni, milyen és hány tehetségműhelyt érdemes kialakítani, illetve érdeklődés, motiváció és kreatív adottságok alapján kiválasztani a tehetségműhely vezetőt és segítőjét. Az óvodai tehetséggondozásban az egyik legfontosabb cél a szülők megnyerése a kisgyermekkori tehetségsegítés támogatásához. Minden év elején réteg szülői értekezleten tájékoztatjuk a szülőket a folyamatról. Célunk, hogy minél hatékonyabban tudjuk bevonni őket a tehetséggondozó programba. Ennek érdekében a szülőknek és nagyszülőknek közös programokat szervezünk.  Meghívjuk őket a galéria megnyitókra, ovikoncertekre, vagy a gyermekek munkáiból összeállított kiállításra, ezek a közös élmények, lazító programok segítenek egymás megismerésében, az óvodai élet bekapcsolásába.  Az évek során a szülők közül sokan a tehetségügy támogatóivá váltak.
Feladataink:
  • Felismerni a gyermekekben lévő adottságokat, képességeket.
  • Ösztönözni, motiválni kreativitásukat.
  • Harmonikus fejlesztés.
  • Segíteni őket a különböző helyzetekben.
  • Az általános kreatív nevelés eszközeivel segíteni fejlődésüket
  • Speciális célok a tehetséggondozásban:
  • A tehetséges gyermek erős oldalának támogatása.
  • A gyermek tehetségével összefüggő gyenge területek kiegyenlítése.
  • Minden terület fejlesztése.
  • Elfogadó, a személyiségfejlődést segítő légkör kialakítása
Óvodánkban a következő tehetségterületen fejlesztjük a tehetségígéretes gyermekeket:
  • Nyelvi tehetségterület
  • Zenei tehetségterület /Kaláris tánc tehetségműhely
  • Térbeli- vizuális tehetségterület /Varázsceruza tehetségműhely
  • Térbeli kinesztetikus tehetségterület
  • Logikai tehetségterület
  • Természet tehetségterület /Zöld manók tehetségműhely
  • Interperszonális és intraperszonális képességek fejlesztése
A tehetségműhelyeket tehetséggondozói team működteti, melynek tagjai:

Zenei tehetségterület /Kaláris tánc tehetségműhely
Szarkáné Novák Csilla- Kaláris tánc tehetségműhely vezető
Oláhné Bodnár Réka- Kaláris tánc tehetségműhely segítő

Térbeli- vizuális tehetségterület /Varázsceruza tehetségműhely
Bóni Tamásné- Varázsceruza tehetségműhely vezető
Puskás Borbála- Varázsceruza tehetségműhely segítő

Természet tehetségterület /Zöld manók tehetségműhely
Volyákné Toronyi Éva- Zöld manók tehetségműhely vezető
Molnárné Győrfy Zsuzsanna- Zöld manók tehetségműhely segítő
Hanyics Mónika Piroska- Tehetségkoordinátor
 
                                                                                                                                   „Varázsceruza” Vizuális Tehetségműhely

A műhely besorolása a gardneri tehetségterület óvodai adaptációja szerint a térbeli-vizuális interperszonális, intraperszonális képességek fejlesztésével történik. Október hónaptól május hónapig Bóni Tamásné és Puskás Borbála óvodapedagógusok irányításával komplex tehetségprogram terv alapján zajlik.
A műhelymunka célja:
A tehetséges gyermekek erős oldalának erősítése.
Új technikák megismerésével alakuljon egyéni bánásmódjuk, ezáltal későbbi érdeklődési irányukat tudják majd alakítani.
Tudjanak gyönyörködni munkájukban, fedezzék fel a szépet, értékeket.
Élvezzék az alkotó együttlét örömét.
Fő feladataink:
  • A kiemelkedő képességű kreatív gyermekek felfedezése, gondozása, a lehetőségek tovább erősítése, a művészetek segítségével.
  • Kreativitásuk ösztönzése, motiválása.
  • Kitartó munkára nevelés.
  • Egymásra figyelő, egymást segítő nevelés.
  • 8 gyermek kerül az óvoda nagycsoportosai közül a műhelybe, azok, akik átlagon felüli kézügyességgel, képességgel rendelkeztek, szívesen és sokat tevékenykedtek a vizuális térben, illetve nyitottak új technikák alkalmazására.
A gyermekek beválogatása 3 nagy terület megfigyelése alapján történik:
  • Speciális terület adottságainak megfigyelése (pl.: rajzai expresszívek, különösen kifejezőek, elmélyülten alkot, büszke az alkotásaira…)
  • Kreatív adottságok megfigyelése (pl.: eredeti ötletei vannak, gazdag képzelőerővel rendelkezik…)
  • Motivációs adottságok megfigyelése (pl.: érdeklődik a művészeti alkotások iránt, ösztönzőleg hat rá társa véleménye…)
Az adott hónap célját külön a tevékenységekhez terveztük, megjelölve az erős pontok, gyenge pontok fejlesztését, a légkör megerősítését, kiegészítő tevékenységeket, illetve a szükséges tárgyi feltételeket. Eszközeinket a meglévő készletből, adományokból, kis részét alapítványi pénzből, illetve a csoport vizuális eszközeiből pótoljuk. A műhelyfoglalkozások utáni hatásvizsgálat eredményeit (rajzos diagnosztika) a műhelynaplóban rögzítjük. A komplex tehetséggondozó programban a modulokat az adott hónap egy-egy jeles napjához, illetve népszokáshoz próbáljuk kapcsolni. Pl.: november hónapban: „Száz liba egy sorba…” Márton nap, márciusban „A patak meséje” Víz Világnapa stb. Az egyes műhelymunkák, technikák megismerése előtt igyekszünk minél több új, és érdekes információt, ismeretet átadni a gyermekeknek, amely az adott témával kapcsolatos volt, hogy ezzel is gazdagodjon vizuális, ill. képzőművészeti ismeretük, tudásuk, s motiváltak legyenek az új technika elsajátítására, későbbi önálló gyakorlására. Többen elmesélik, hogy otthon is kipróbálták az új technikákat, anyával, testvérrel új karkötőt fontak stb. A szülők is érdeklődnek, hol tudnak eszközöket vásárolni otthoni használatra. Mivel óvodánk Zöld Óvoda, így próbáltunk odafigyelni a környezettudatos nevelésre, az újrahasznosítás fontosságára is, olyan „hulladékokat” gyűjtöttünk, amiből „kincseket varázsoltunk” (karkötőt jégkrémpálcikából). A rendszeresen műhelybe járó gyermekek, nagy kíváncsisággal várják a foglalkozásokat. A közös munka mindig nagy örömet, izgalmat jelentett a gyermekek számára. (december hónapban óvodapedagógus betegsége miatt 4 foglakozás elmaradt.) A megszokott vizuális eszközök mellett igyekszünk különleges eszközökkel és technikákkal is megismertetni a gyermekeket, melyekkel nem dolgoznak, vagy nem ismernek a mindennapok során. Pl.: vizes nemezelés, körmöcske, gice (íróka) akrilfesték, porpasztell, pontfestőtechnika stb. A célunk, hogy a foglalkozásokon szívesen kézművesedjenek a gyermekek, legyen sikerélményük. Az itt alkalmazott technikák során fejlődött egyéni látásmódjuk, alkotási vágyuk, kreativitásuk, ízlésviláguk. Azt tapasztaltuk, hogy képesek voltak odafigyelni egymásra, őszintén elfogadták egymás segítségét, kritikáját, és élvezték az alkotó együttlét örömét. Képesek megfogalmazni érzéseiket, megtanulnak bízni önmagukban, s büszkék alkotásaikra. A műhelymunkák során sokat fejlődik gyenge oldaluk is. (elfogadás, türelem, vizuális kommunikáció, önbizalom…) A fejlődés megmutatkozott a gyermekek alkotásain, a vizuális kommunikációjukon, sokkal bátrabban, magabiztosan használják az eszközöket, elfogadják a felnőttek, és egymás segítségét, tanácsait. Változott vizuális látásmódjuk, fantáziájuk. Eleinte nehézséget jelent számukra megfogalmazni a műhelymunka után az érzelmeiket is. (Jól volt. Mert jól éreztem magam…) Később kialakul kritikai érzékük, önállóan meg tudják fogalmazni érzéseiket, gondolataikat. (Én azért éreztem jól magam a foglalkozáson, mert különleges színeket kevertünk a pipettával. Nekem az tetszett a legjobban, amikor a szappannal golyót formáztunk és a megkeményedett gyöngyökből karkötőt fűzhettünk.) A gyermekek örömmel és büszkén mutatják meg alkotásaikat a csoporttársaiknak, és szüleiknek, az év végén megrendezett „Varázsceruza” Tehetségműhely kiállításon, és örömmel veszik át a megérdemelt elismerő oklevelet és kis ajándékot. Bízunk benne, hogy a tehetségműhelyben szerzett ismeretek által, későbbi érdeklődési irányukat tudják majd alakítani.
A legnagyobb pozitív visszajelzés számunkra, amikor azt mondták a kislányok, hogy: Óvó néni, köszönjük a tehetséget!

                                                                                                                                          Kaláris Tánc Tehetségműhely

A tehetségműhely vezető óvodapedagógusok Oláhné Bodnár Réka és Szarkáné Novák Csilla. Magunkénak valljuk ezt a műhelyt, mivel mindketten átérezzük a népzene, néptánc, népszokás hangulatát és a hagyományok ápolását. Így tedd rá képzéseken gazdagítjuk tudásunkat.
A tehetségműhely célja és feladatai:
  • elégítse ki a résztvevők mozgásszükségleteit, miközben az edzettségi szintjük, teherbíró képességük fokozódik
  • alakítson ki értékes emberi tulajdonságokkal és jellemvonásokkal rendelkező egyént
  • fejlessze az esztétikai érzéket
  • segítsen kialakítani csoportos játékhoz szükséges képességeket
  • a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődést elmélyítse a gyerekekben.
  •  az egész személyiségre ható komplex, fejlesztő, játékos foglalkozások pozitívan hatnak a gyermek érzelmi, értelmi, anyanyelvi és esztétikai életére és segítik mozgásfejlődésüket.
A foglalkozások többnyire egy-egy évszak, jeles nap szokáselemeire épülnek fel, amelynek témáihoz kötődnek a kiválasztott népi játékok, mondókák, esetleg népdalok oktatása. A népszokások megismertetése és a népi játékoktatás mellett fontos elem az élőzenés játékos néptánc oktatás. A zene, a mozgás, az énekes játék a gyermeki lét egyik legfőbb öröme! Akik már óvodás korukban megízlelik a közös dal és játék boldogságát, megőrzik ezt a kedvet a későbbiekben is, és nem zárkóznak el attól, ami népi és nemzeti, a szavak legnemesebb értelmében. A nemzeti identitástudat, nemcsak a néptánccal, népi gyermekjátékok tanulásával rögzülhet, hanem a magyar népszokások, jeles napok megismerésével, ezek ápolásával is mélyülhet.
Heti rendszerességgel folynak a foglalkozások a műhelybe beválogatott tehetségígéretekkel. Differenciált módszereket alkalmazva sajátítja el a 5-6-7 éves korosztály a néptáncot. A foglakozások elején stílusosan felvesszük a pörgős szoknyákat, kalapokat és kezdődhet a „mulatság”, ahogyan a gyerekek szokták mondani. A néptánc, népi játékok, népdalok és hagyományok felelevenítése, ezeken keresztül a gyermekek ritmusérzékének és mozgáskoordinációjának fejlesztése, a táncos mozgás alapozása. Azzal, hogy a gyermektáncban használható mozdulatokat bővítjük, ismételjük, szépítjük, a ritmusérzék fejlesztéséhez is hozzájárulunk. Azonban a gyermektánc során is szükséges ellenőrizni, javítani a mozgást, ez természetesen az óvónő feladata. Mire kell figyelni? Egyrészt a testtartás szépségére, a fejtartásra, továbbá a mimikára és a tekintetre. Példát mutatunk, legyen a mi arckifejezésünk, tekintetünk a kiindulópont gyermekeink számára! Fontos továbbá figyelni a laza, ám mégis pontos járásra, a mozdulatok és az egyenletes lüktetés összhangjára. Körjáték esetén a kör szabályos formájának megtartása is fontos, illetve a gyerekek közti egyenletes távolság (ez a távolság lehet például a kartávolság). Természetesen a foglalkozások előrehaladtával fontos variálni, bővíteni a körjáték során használt mozdulatokat, például a kar, vagy a láb mozgásait, ezáltal is fejlesztve gyermekeink mozgását. A változatos térformák, irányok ugyanis fejlesztik a gyermekek forma-és térérzékét, irány felismerő képességét. A gyerekek megszeretik a néptáncot, szívesen járnak a foglalkozásokra sok gyermek memóriája, gondolkodása fejlődik a néptánc hatására. A ruhatárunkat „pörgős” szoknyákat, kalapokat és ingeket szeretnénk bővíteni a jövőben.
A szülőnek bemutatjuk az év végén egy előadással, a tanult dalos játékokat, mondókákat, rigmusokat.
 
 

NEVELÉSI TANÁCSADÁS

A B-A-Z Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gönci Tagintézmény tevékenységének fő célkitűzése, hogy a kliensek számára magas színvonalú szolgáltatást nyújtson és a pedagógiai folyamatokhoz szakszerű segítséget biztosítson. A nevelési tanácsadás keretében minden nevelési év elején szűrővizsgálatot végzünk a nagycsoportos óvodások között. A szűrési eredmények alapján iskolakezdésig javaslatot teszünk a gyermek fejlesztő foglalkozáson való részvételére heti egy alkalommal, melyet a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa biztosít a részére. Időpontja: hétfőn/ 8:45-11:45

Kissné Molnár Judit gyógypedagógus
Szakterület: nevelési tanácsadás – szakértői bizottsági tevékenység, kiemelten tehetséges gyerekek, tanulók gondozása


Jobbágyné Tóth Gyöngyi
logopédus- gyógypedagógus

Feladatköre:
A szerzett és/vagy a fejlődés során nyilvánvalóvá váló hangképzési, beszéd- és nyelvi zavarok elsődleges, másodlagos, harmadlagos prevenciója, a diagnózis felállítása (státuszdiagnózis, differenciáldiagnózis, fejlesztődiagnózis), a terápia megszervezése, a gyermekek fejlesztése, a beszélt és írott nyelv „akadálymentes” használatának előkészítése 3-6 éves korban.
A logopédiai ellátás kiemelt szakterületi célja és feladata a 3 éves gyermekek szűrése KOFA kérdőíves eljárással, valamint az 5 évesek szűrése SZÓL-E? szűrőeljárással. A szűrési eredmények alapján iskolakezdésig heti egy alkalommal biztosít logopédiai ellátást a beszédhibás, valamint a nyelvi zavarral küzdő gyerekek számára.
Logopédiai terápia helye:
Gönci Barackvirág Napköziotthonos Óvoda, Bölcsőde és Konyha
3895 Gönc, Károlyi G. u. 31/B
Időpontja: szerda/ 8:45-11:45
 
,

 

Hitoktatás

 
 

A református óvodai hitoktatást Jánvári Béla lelkipásztor végzi intézményünkben.
„Hiszem, a gyermek Isten ajándéka. Ezeket a kicsiny és csodás ajándékokat meg kell becsüljük, kiemelt figyelmet kell fordítanunk lelki fejlődésükre, hogy hittel, tartással, stabilitással és egészséges értékekkel rendelkező felnőttekké váljanak.” /J.B./

Borbély Géza telkibányai református lelkipásztor vagyok. A Gönci Barackvirág Napköziotthonos Óvodában hittan foglalkozásokat tartok a zsujtai gyermekeknek heti egy alkalommal. Hittan foglalkozáson énekelünk, imádkozunk és bibliai történeteket mondok el a gyermekeknek. /B.G./

Intézményünkben a katolikus hittant Szabó László római katolikus plébános tartja heti egy alkalommal.
                                       
  

 

 Zöld Óvoda    


 Munkaközösségünk 2014-ben alakult. 2015-ben, 2017- ben, és 2021- ben kaptuk meg a Zöld Óvoda címet.  2023-ban feladatunk az „Örökös Zöld Óvoda” cím megszerzése, mely számunkra erkölcsi megbecsülést is jelent. A fenntarthatóságra nevelés gyakorlati megvalósítása szempontjából az óvodai nevelési tevékenységeknek jelentős szerepük van a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében. Odafigyelünk arra, hogy a környezeti nevelés, a gondozás, a munka és más tevékenységek során a gyermek életre való felkészítése, a fenntarthatóság jegyében valósuljon meg. Ennek megfelelő programjaink, tevékenységeink biztosítását kiemelten fontosnak tartjuk ebben a nevelési évben is.
Célunk:
  • A gyermekek és a szülők környezetbarát szokásainak formálása, a környezettudatos magatartás megalapozása, váljanak képessé arra, hogy harmóniában éljenek az őket körülvevő világgal, vigyázzanak rá.
  • Az óvodai nevelésben minél tudatosabban jelenítsük meg a „zöld” tartalmakat.
  • A már elkezdett és jól bevált gyakorlatok folytatása, fejlesztése, (természetes anyagok használata, újrahasznosítás, jeles napok megszervezése, hagyományápolás…), valamint ezek bővítése.
A munkaközösség feladatai:
  • A Zöld Óvoda címmel kapcsolatos feladatok megvalósításának biztosítása.
  • A fizikai környezet, eszközrendszer fejlesztése.
  • A környezettudatos nevelés, környezetbarát magatartás és szemlélet folyamatos alakítása.
  • Lakóközösségünk értékeinek megismerése, azok védelmének tudatosítása.
  • Az óvodás gyermekeink környezettudatos állampolgárrá nevelése.
  • Az óvoda dolgozóinak, a gyermekek szüleinek környezettudatos szemléletformálása.
  • A fenntarthatóság szellemében programok szervezése, lebonyolítása.
  • Belső és külső továbbképzések felkutatása, szervezése, ezeken való részvétel.
  • Pályázatok figyelése, kidolgozása, pályázati munkák elkészíttetése (Pl. gyermekrajzok) 
  • Zöld óvodai tartalmak közvetítése a szülők felé, ezek megosztása különböző rendezvényeken.
  • A fejlesztések, innovációk, kezdeményezések eredményeinek megbeszélése.
  • Partneri kapcsolatok ápolása, bővítése. 
  • Önértékelés, a megvalósult és fejlesztést igénylő területek feltérképezése. 
  • A fenntarthatóságra nevelés erősítése.
  • A helyes és egészséges életvitel tudatosítása.
  • A környezetbarát szemléletmód tudatosítása, népszerűsítése.
  • Zöld faliújságon felhívások, információk kiírása a szülők számára.
  • Zöld programok ismertetése.
  • Programjainkról készült videó felvételek, fotók közzététele az óvoda Facebook oldalán.
  • Elért eredmények figyelemmel kísérése                                                                                                                            Bóni Tamásné/ Zöld Óvoda koordinátor